Most a nyilvánosság és – hivatalosan – a haza üdvének oltára előtt emeli házassági szentséggé pálfordulását, és fogadja szendén suttogón, hogy holtodiglan, holtomiglan. Értelme semmi a fogadalomnak, két halott gyűrűzi egymást e frigyben, két halott keze fonódik össze egy tenyérré, hogy markoljon választót, parlamenti stallumot, vagy legalább egy kis pártfinanszírozást… meg egy darabka fővárost.

Ez lesz, úgy tűnik, a hozomány.

A sok kiábrándult szocialista, szabad demokrata talán beviszi a Bokros bajuszával, Demszky esernyőjével, Dávid Ibolya kalapjával kerített kampánycsecsemőt (esetleg Simonyi András volt amerikai nagykövetet) a városházi játszótérre.

És ha mázlija van, akkor egyik oldalra sem billen el a libikóka, közepén szabad-magyar bébi ül, markolja a hinta vasát, bizottsági, felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi tagságokat. Ha Párizs megér egy misét, Budapest is megér egy kézfogót.

A döntéshozás szentélyében (a Parlamentben) a képviselők politikai mércéje sokszor pusztán a másik céltalan, ámde „sikeres” lejáratása. Szerintem először is ezen kell változtatnunk. Magyarország csak a politikai kultúra megváltozása után állhat be az európai jóléti állomok sorába.

Könnyű példát hozni (bármilyen nehéz szívvel is teszem): a brüsszeli politikában elképzelhetetlen, hogyha egy komoly politikus vitatkozni kíván egy másik képviselő javaslatával, felszólalása ne azzal kezdődjön, hogy megköszöni az előterjesztést, és deklarálja, hogy mi az, amivel egyetért – s csak ezután fejti ki, mit tenne másként.

Meggyőződésem, hogy nem folyhat értelmes párbeszéd úgy, hogy annak szereplői az első pillanatban a sárba tiporják a másikat.

Persze, az Európai Parlament döntéshozási eljárásrendje is segíti a magasfokú együttműködést: az ügyek személyi felelőse mellett az ellenzék (tehát a többi frakció) részéről is úgynevezett árnyék-jelentéstevőkre van szükség ahhoz, hogy a téma a Parlament elé kerülhessen. A kialakult konszenzusos döntésekhez pedig mindenki tartja magát – így mindig egyértelmű, mely pontokon folytatódhat a vita. Brüsszelben azt tanultam meg, hogy egy ügyet csak úgy lehet végigvinni, ha az érintettek között valós többség alakul ki, mindenki megtalálja a számításait, az érdekeit – pártállásától függetlenül.

Az elmúlt öt évben – a Regionális Bizottsági munkám során – alkalmam volt végigjárni az EU régióit, és megnézni, hogy hol, mi működik, s miért. Amióta nem vagyok EP képviselő, a hazai politikában szeretnék megoldani néhány olyan feladatot, melyet fontosnak tartok. Szeretnék támogatást szerezni olyan ügyekhez, melyek meggyőződésem szerint feltételei Magyarország fejlődésének.

Európában azok az országok bizonyultak sikeresnek, melyeknek sikerült az EU tudásközpontjaivá válni, anélkül, hogy szétszakadt volna a társadalmuk – ezek, megtalálva a versenyképesség és szolidaritás egyensúlyát, világviszonylatban is a „minőségi” életet tudnak biztosítani állampolgáraiknak.

A magyar társadalom szétszakadt, a politika az emberi kapcsolatokat is veszélyezteti, és a társadalmi különbségek olyan nagyok, hogy az lassan az ország belső békéjét veszélyezteti. Meggyőződésem, hogy itthon ez a legnagyobb baj. A legsürgetőbb feladat ezért a leszakadó vidéki területek, az ott élők kilátástalan helyzetének javítása – közösen. Még akkor is, ha tavasszal választások lesznek. Ez az ügy nem tűr halasztást, ráadásul a tennivalókat minél szélesebb körben kell megvitatni – így ezt a felületet is szeretném felhasználni erre.

Vannak valódi kihívások, melyeket – pártállástól függetlenül – meg kell oldani, ezt mindannyiunknak tudnia kell. Ha a politikai szereplők változnak is, az ország boldogulását érintő alapkérdésekben egyetértésnek kell lennie. Sőt, a konszenzusnak a nyilvánosság előtt kell megszületnie, már csak azért is, hogy a közös döntést következetes végrehajtás is kövesse. Erre készülve, a következő hetekben ebben a blogban fogom Veletek a munkámat megosztani…

Boldog Új Évet Kívánok Nektek, Nekünk!

Harangozó Gábor

Több blog!

Vásárhelyi Mária szociológus és munkatársai több száz fiatal megkérdezésével végeztek kutatást a 18-30 éves korosztály politikai gondolkodásmódjával kapcsolatban. Mint Vásárhelyi az atv.hu-nak elmondta, a fiataloknak a rendszerváltáshoz való viszonya nagymértékben leképezi a szüleik gondolkodásmódját. A magyarok mindig meglehetősen kritikusak voltak a rendszerváltással kapcsolatban, – ami részben érthető is -, de 2002 után gyökeres fordulat állt be. Bűnbakká vált a rendszerváltás: azóta minden rossz ahhoz kötődik az emberek fejében, és igaz ez a fiatalokra is: többségük nem lát semmi pozitívumot, semmi előre mutatót a rendszerváltásban, miközben ők már ennek a gyermekei.

Többségük azt gondolja, hogy a Kádár-rendszer igazságosabb volt, jobban megbecsülték a kisembereket, az emberek többet törődtek egymással, sokkal jobb volt a társadalom közérzete, biztonságérzete. „Ebben persze vannak igazságszilánkok, de mégis elgondolkodtató, hogy összességében a Kádár-korszak sokkal inkább egy aranykornak, mintsem egy meghaladásra való berendezkedésnek tűnik a mai fiatalok szemében” – fogalmazott a szociológus.

„A létező világok legrosszabbika”

Döbbenetes tapasztalata a kutatásnak, hogy a többség meg van győződve róla, anyagi szempontból soha nem volt olyan rossz az élet Magyarországon, mint a 2002-től fogva napjainkig.  A szociológusok arra kérték őket, állítsanak fel sorrendet: ebből kiderül, hogy szerintük nem csak a Horthy-korszakban, a hárommillió koldus országában volt jobb az élet, mint ma, de még a Rákosi-rendszerben is. A 18-30 éves generáció túlnyomó része úgy gondolja, hogy az a hely, ahol él, a létező világok legrosszabbika.
A kutatás során az is kiderült, hogy valójában fogalmuk sincs róla, milyen volt az élet a Rákosi- vagy a Horthy-rendszerben. Véleményük tehát nem tudáson alapul, hanem a tudatlanságukat kihasználó manipuláción.

Nem féltik a demokráciát

Jelentős részük tisztában van azzal, hogy a szólásszabadság, a többpártrendszer, a vallásszabadság nagyon fontos értékek, vagy legalábbis tudják, hogy egy ilyen felmérésben illik megnevezni ezeket. Ám a hétköznapok gyakorlatában mégsem értékelik eléggé a szabadságjogokat, nyilván azért, mert beleszülettek. „Számukra a demokrácia olyan természetes, minthogy felkel a nap. Ezért nem érzik a rá leselkedő veszélyeket, sem azt, hogy meg kell védeni a demokráciát. Sokan úgy is gondolják, hogy szívesen adnának valamit a demokráciából és a szabadságból, ha cserébe kicsit több biztonságot és jólétet kaphatnának. Nem tudják, hogy ez az alku nem működik, mert vagy van demokrácia vagy nincs” – fejtegette Vásárhelyi.

A teljes cikkért kattints ide!

A kétoldalú kapcsolatokban valóban rendkívül fontos volt a tavalyi év.Az egykori keleti tömb országai közül Magyarország volt az első, amelyannak idején újra felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Erről emlékeztünk meg tavaly. Rengeteg magyar-izraeli közös program volt: kulturális, gazdasági rendezvények. Rendkívül fontos szerződést írtunk alá januárban a közös kutatásról és fejlesztésről. A magyar miniszterelnök pedig Izraelben járt, és nagyon eredményes tárgyalásokat folytatott az egész izraeli vezetéssel. Nagy számban jöttek hozzánk magyar turisták, mint általában minden évben. Ami tehát a kétoldalú kapcsolatokat illeti, jobbak már nem is lehetnének.

Ugyanakkor, ahogy ön is említette, Magyarországon megerősödtek az antiszemita jelenségek. Engem személy szerint ez nagy szomorúsággal tölt el, és dühös is vagyok miatta. Egy olyan országban ugyanis, mint Magyarország, ahol a második világháború idején 600 ezer zsidó vesztette életét a holokausztban, az ember azt várná, hogy nem látunk többé neonácikat masírozni az utcán, miközben korlátozások nélkül kinyilvánítják véleményüket a zsidókról és a romákról is. Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát.

Ami pedig különösen elszomorít, hogy a nyilvános diskurzus hiányos Magyarországon. Azt várnám, hogy Magyarországon a közvélemény jobban fellépjen és harcoljon az antiszemitizmus ellen.
Biztos vagyok abban, hogy az antiszemiták kisebbségben vannak, nem képviselik a magyar társadalom egészét. Azonban még ezt az egyébként növekvő kisebbséget sem szabad szó nélkül hagyni. Nem szabad hagyni, hogy kifejezésre juttassák ideológiájukat. Az embereknek ellen kellene állniuk, és harcolniuk kellene ellene. A politikusoknak minden pártban bírálniuk kellene, és el kellene ítélniük ezeket a jelenségeket. A Parlamentnek pedig végre meg kellene hoznia a gyűlöletbeszédet és a holokauszt-tagadást betiltó törvényt, amely nem ad jogi lehetőséget az ilyen cselekedetekre.

Az oktatás szintén rendkívül fontos. Magyarországon minden egyes iskolának a tananyagba bele kellene vennie egy fejezetet, amely már kisiskolás kortól tanítja a holokausztot egészen addig, amíg a gyerekek el nem hagyják az iskolát. Meg kell tanítani, hogy mi történt itt, mi volt Magyarország szerepe azokban a napokban.

Talán a 2010-es év egyik nagy kérdése lesz, hogyan alakul az Európai Unió és Izrael kapcsolata. Erre utal már az is, hogy tavaly év vége felé az EU nagy elánnal vetette bele magát például Jeruzsálem státusának meghatározásába, ami a közel-keleti béketárgyalások egyik legérzékenyebb pontja. Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha az unió el akarja venni Jeruzsálemet a zsidóktól, az nem fog neki sikerülni, mivel már a rómaiaknak is beletört a bicskájuk. Másrészt pedig Catherine Ashton, az EU új „külügyminisztere” az Európai Parlament előtt tartott bemutatkozó beszédében elsősorban Izraelt tette felelőssé a közel-keleti konfliktus miatt. Nem említette Izrael biztonsági igényeit illetve a palesztin szélsőségeseket sem.

Amikor Izrael és az Európai Unió kapcsolatáról beszélünk, akkor fontos megemlítenünk, hogy nagyon sok közös vonás van a zsidó állam és az EU között. Ilyen például a demokrácia. Emellett sok izraeli európai származású, Európában pedig évszázadok óta élnek zsidó közösségek, amelyek sokat hozzátettek a befogadó országok kultúrájához. Ezért Izrael hozzátartozik az európai szférához, és az EU a zsidó állam legnagyobb kereskedelmi partnere.
2003-2004-től kezdődően a kapcsolatok nagy fejlődésnek indultak. Az unió komoly partnere lett Izraelnek a békefolyamatban. Azt várjuk azonban az európaiaktól, hogy ne folytassák az úgynevezett „hangszóró-politikát”, vagyis ne álljanak elő minden másnap egy Izraelt bíráló nyilatkozattal. Ez egyébként nem csak, hogy a kapcsolatoknak nem tesz jót, de az európaiak közel-keleti érdekeinek sem használ.

Az EU tavaly év végén kevés híján elfogadott egy határozatot, amely kimondja Jeruzsálem felosztását, vagyis hogy a város keleti felének kell a palesztin fővárosnak lennie.

Izrael azt képviselte, és ebben Magyarország kiállt az izraeli álláspont mellett, hogy Jeruzsálem a végleges rendezésről folytatott tárgyalások napirendjének része. Erről még 1993-ban, az oslói békefolyamat idején állapodtak meg. Azzal nem lehet megoldani Jeruzsálem kérdését, hogy Izraelre nyomást gyakorolnak. Izrael egyébként általában nem szokott reagálni a külső nyomásgyakorlásra. Inkább az ellenkezője igaz: amikor nő a külső nyomás, az izraeliek bizonyos mértékben összefognak, hogy ellenálljanak neki.

Jeruzsálem mindenekelőtt Izrael örök fővárosa. Törvényünk is van arról, hogy Jeruzsálem örökre egyesített marad. Ugyanakkor Jeruzsálem része a végleges rendezésről folytatott tárgyalásoknak, a telepekhez, a végleges határokhoz, a biztonsági megállapodásokhoz hasonlóan. Meggyőződésem, hogy kizárólag az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalások útján lehet ezekre megoldást találni, és nem külső nyomásgyakorlás eredményeképp.

Sajnálatos módon a múlt évben nem volt komoly előrelépés az izraeliek és a palesztinok között ezen a sajátos területen. Év elején Izraelben választások voltak, aztán megalakult az új kormány, júniusban pedig Benjamin Netanjahu miniszterelnök elfogadta a kétállamos megoldást. Ez egyébként részéről nem volt könnyű döntés, hiszen pártja, a jobboldali Likud választói nem természetes partnerek egy ilyen döntéshez. Netanjahu ez után a tárgyalóasztalhoz hívta Mahmúd Abbasz palesztin elnököt, de ő immár fél éve ezt elutasítja. Így leállt a politikai folyamat. Ezzel a hozzáállással azonban nagyon nehéz a problémákat megoldani a Közel-Keleten.
Az egyik legnagyobb gond az, hogy a palesztin táboron belül nagy a megosztottság. 2007-ben a Hamasz átvette a Gázai övezet feletti uralmat, és igyekszik megszerezni Ciszjordániát is. A szervezet súlyost kihívást jelent Mahmúd Abbasz számára, aki mérsékelt vezető. A Hamasz ideológiája szélsőséges, nem ismeri el Izraelt, nem áll szóba Izraellel és nem ismeri el a közel-keleti kvartett feltételeit. Egyértelmű céljuk, hogy elpusztítsák Izrael Államát, és eltüntessék az összes zsidót a világnak erről a tájáról.

Izrael éppen egy évvel ezelőtt indította az Öntött Ólom hadműveletet a Gázai övezetben a Hamasz terrorista infrastruktúrájának felszámolására. Mi változott azóta?

Erre a műveletre már sort kellett keríteni, a dél-izraeli civil lakosság ugyanis hosszú évek óta elviselhetetlen körülmények között élt. Egy generáció úgy nőtt fel, hogy naponta azt tapasztalta: rakéták és lövedékek csapódnak be óvodáikba, iskoláikba, lakóházaikba. Az izraeli kormánynak nem maradt más választása, mint cselekedni, és békét teremteni Izrael déli részén. Az elmúlt évben ennek eredményeképp valóban viszonylagos nyugalom volt. Ez a nyugalom azonban valóban viszonylagos: még mindig több száz palesztin rakéta csapódott be Dél-Izraelben. Ezt azt jelzi, hogy a Hamaszt valóban nagy érvágást szenvedett el, és részben megtanulta a leckét, de még mindig nem teljesen.

A teljes interjúért kattints ide!

Mi csak azt tudjuk, mit szeretnénk. Egy olyan honlapot szeretnénk átnyújtani Neked, ahol a hírekben otthon lehetsz – a szó elsődleges és másodlagos jelentése szerint egyaránt. Egy olyan honlapot, amelyik állja a hírversenyt, de nem veszik el benne. Olyat, amely naprakész és exkluzív, de első sorban kézen fog, és – elemzéseken, háttereken, emberi történeteken keresztül – eligazít a hírlabirintusban. Hitelesen. Ha Te is így gondolod.

Egy olyan honlapot, amely segítségével a kampány minden pillanatában követheted a roadshowzó politikusokat. Egy honlapot, ahol a közösségi (blog)tereken úgy beszélgethetsz a politika és a közélet szereplőivel, mint a kerítésen átkönyöklő szomszéddal. Egy honlapot, ahol egyszerre tévézhetsz, böngészhetsz több tízezer videót, és mászkálhatsz a képtárban, szavazhatsz és kérdezhetsz, beszólhatsz és válaszolhatsz a beszólásokra. És értékelhetsz minket, szerkesztőket – vagy azokat, akik hagyják, rajtunk kívül.

Egy honlapot, amit tavasztól a saját képedre formálhatsz, ahol a te híreid sorjáznak, ahol a te valós, cyber-, vagy elvbarátaid mozognak. Amit felépíthetsz és bővítgethetsz kedvedre, amin keresztül valóban benne lehetsz a tévében. Hát tartsd szárazon az egered, és klikkelj az atv.hu-ra!